Középiskolás éveimet viszonylag távol töltöttem szülőfalumtól: Aszódon érettségiztem a Petőfi Sándor Gimnáziumban. Negyven évvel ezelőtt ez még nagy szó volt, hogy a Mátra lábánál fekvő kicsin településről valaki ilyen messzire jusson tanulmányokat folytatni. Igen, persze tudom, hogy ma már ez nem távolság, de akkoriban még ritkaság számba ment.
Én viszont nagyon örültem neki, és szorgalmasan jártam napról napra az iskolában. Mivel viszonylag jó tanuló voltam, jól be tudtam illeszkedni az osztályközösségbe, és tanáraimmal is sikerült egy együttműködő, jó kapcsolatot kialakítani.
Nagyon jó barátságok is szövődtek több osztálytársammal, de egy barátnőmet különösen megszerettem, és szerencsére ez a szeretet kölcsönös volt. Olyannyira, hogy a mai napig is élő a barátságunk, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Szívesen megyünk egymás családi rendezvényeire. Sokszor kérünk tanácsot egymástól ügyes-bajos dolgainkban. Soha nem mulasztanánk el egymást felköszönteni születésnapkor, névnapkor.
Van, amikor személyesen keressük fel egymást egy-egy szál virággal, esetleg csekély ajándékkal. Az is előfordult a régmúlt időben, hogy képeslapon köszöntöttük egymást. Ezt a mai gyerekek talán már nem is tudják értelmezni, mert a lapok helyét átvette az elektronikus levél, a messenger üzenet, az SMS.
Természetesen mi öregek is haladunk a korral, nem akarunk lemaradni nagyon az ifjúság mögött. Ezeket a csoda üzeneteket mi is ismerjük, és ma már, ha nem tudunk személyesen találkozni, alkalmazzuk is azokat.
Legutóbbi születésnapra azt találtam ki, hogy hangfelvételt készíti barátnőm számára az iphone telefonom segítségével. Nem sikerült azonban első nekifutásra a terv, mert elromlott a telefon hangszórója.
Azonnal hívtam az iszereles csapatát, akiknek munkatársai a szervízfutár szolgáltatáson keresztül egy nap alatt megjavították a készüléket. Ennek köszönhetően el tudtam még készíteni a szülinapi üdvözletet barátnőm számára.